Bánréve
   
 
  Településről
 
Képviselő-testület
Bizottságok
Testületi ülések
Nemzetiségi Önkormányzat(ok)
Rendeletek
Határozatok
Rendezési terv
Gazdálkodás (üvegzseb)
Önkormányzati dokumentumok
Polgármesteri intézkedések
EU támogatással nyert pályázatok
Közbeszerzések
Statisztikai adatok
Hírek
Hirdetmények
Partnerségi egyeztetés
Választási információk
 
Ügyfélfogadás
Adóhatóság
Szervezeti egységek
Ügykörök
Telefonszámok
E-mail címek
Nyomtatványok
Szabályzatok
Pályázatok
 
Óvodák
Általános iskolák
Közintézmények
Egyesületek és egyéb szervezetek
Sportklubok
 
Egészségügyi ellátások
Településről
Településfotók
Településtérkép
Cégkatalógus
További információk a településről
Bánréve küzdelme a Sajóval
 

A Sajó bal partjától mintegy egy kilométerre fekvő település a folyó kavicsos, hordalékos teraszain alakult ki. Nemzetközi határátkelőhely. Határának tetemes része árterület, amelyet elsősorban rétnek és legelőnek hasznosítanak. Az erdő aránya igen kicsi.
A Sajópüspöki és Pogony-puszta közötti terület a honfoglalás után a Hanva-nemzetség szálláshelye lett. A korai település Nehe néven keletkezett, amely a bibliai Noé névre utal. A gömörvári kötelékbe tartozott, ahonnan 1281-ben szakadt ki. A település a XIV. század második felében két részre vált. A nagyobbik fele a Bánréve nevet kapta. E név mint a Sajó révének elnevezése, oklevélben 1381-ben tűnt fel először, Banrew alakban. A terület Ezdegei Bessenyő Pál szlavon bánnak volt hosszabb ideig zálogbirtoka, innen a bán elnevezés. Lakosai hagyományosan révészkedéssel is foglalkoztak a középkor óta. A kisebb település továbra is megtartotta az eredeti elnevezést a "kis" jelzőt használva: Kysnehe. A faluról nevezett Nehei nemzetség teljes kihalása után területe beleolvadt Bánréve határába.
1478-ban a Tornaljaiak pereskedtek a Lórántfiakkal Bánréve birtoklásáért. A település fejlődését a török hadak akadályozták meg. 1566-ban a környékkel együtt Bánrévét is felégették. Az állandóan növekvő hódoltsági adók és terhek miatt a faluból sokan elmenekültek. 1572-ben már csak két jobbágyot jegyeztek fel a lakosaként. Az 1700-as évekig a település lakatlan volt, ekkor a falu a Szentmiklóssy családé lett, ők népesítették be újból környékbeli, illeteve szláv jobbágyokkal. A népességi összeírások a helységet az idegen népességű jövevények megérkezése után is mindig magyarnak tüntetik fel.
A XIX. században, 1831-es kolerajárvány szakítja meg a zavartalan fejlődést. A falut zár alá helyezik, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, de így is sokan meghalnak. A faluban tilos volt a gyülekezés, a vásár, a búcsú. Temetni is csak résztvevők és harangozó nélkül lehetett. A járványt több évig tartó aszály és sáskajárás követte. A legyengült lakosság között 1846-ban tífusz pusztított, különösen a fiatalok körében. 1872-ben a falu majdem teljesen leégett, csak néhány ház maradt épségben.
Bánréve fejlődése során döntően az 1872-ben megépült Miskolc-Kassa, majd Bánréve-Ózd közötti vasútvonal megépítése hatottak. Bánréve ekkor fontos vasúti csomópont lett. A vasútvonal megnyitásának évében a faluban tűzvész pusztított, mely 1886-ban újra megismétlődött.
A XX. században az első jelentős esemény volt a ma is meglévő vasútállomás megépülése 1902-ben, amely a Bánréve- Dobsina vasútvonal kiindulópontja lett, annál is inkább, mert az ismert hegyvidéki üdülőhely miatt nagy volt a népszerűsége és tekintélyes forgalmat bonyolított le.
A községben az 1900. évig mindössze 54 lakóház volt 564 lakossal, három évtized múlva a lakóházak száma a 200-at, a lakosok száma az 1000-et is meghaladta.
1908-ban épült fel az iskola. A falu első iskolája a Gömör-féle ház hátsó szobájában volt a templom mögött, amely épületet már rég elbontottak.
1910-ben a MÁV a forgalom gyorsítására felépíti az új 6 gépállásos műhellyel, kútházzal ellátott fűtőházat. Az 1914-es első világháború során sok fiatalt visznek el katonának, és hősi halottai is vannak a községnek. A rájuk emlékező emlékmű a vasútállomás előtt áll.
Az 1920-as felelőtlen és lelketlen elcsatolás után nagy számban voltak azok az emberek, akik riadtan menekültek el felvidéki szülőhelyükről, az idegen járom alól a megcsonkított magyar hazákba. Ekkor már csak a harangok tudtak fájdalmasan kiáltani egymásnak a határ két oldalán. A kis bánrévei településnek ekkor még nem volt oltalmat, menedéket nyújtó temploma, amely csodálatos módon szinte fél év alatt épült fel 1926-ban. A község Református Temploma. 1928-ban a község lakossága építette a Római Katolikus Templomot.
1938-ban a Sajó hatalmas árvízzel önti el a határt, és magát a községet is. Az iskola ekkor használhatatlanná válik, így átmenetileg a laktanyában működik 1944-ig, míg a trianoni határokat vissza nem állították.
1850 körül épült fel a kastély, amely műemlék jellegű épületként jelenleg óvodaként működő Vay-Serényi kastély elnevezést viseli. A Szentmiklóssy- családot a birtoklásban a báró Vay Alajos családja követte.
Bánréve birtokosainak sorát a gróf Serényiek zárják, akik Csanád megyéből származnak. Gróf Serényi Béla a dédesi kerület országgyűlési képviselője, földművelési miniszter, később kereskedelmi miniszter, aki a putnoki birtokához 1908-ban megvette báró Hámostól a bánrévei birtokot a Szarvas pusztával együtt, azt azonban bérbe adta. Halála után egyetlen fia örökli a hatalmas birtokot, de az betegsége miatt nem tudja irányítani, ezért a birtok nagy részét kénytelen eladni. 1923-ban a parasztoknak házhelyet ad el, erre utal a "Vett földek" népi földrajzi név is. Ezen földosztás alkalmával vette meg unokatestvére, gróf Serényi János okleveles gazda a bánrévei birokot, majd 1943-ban családjával oda is költözött, s itt élt egészen haláláig.
1945 után a földosztáskor a kastélyt államosították, a birtok nagy részét kiosztották. Serényi János grófot meghagyták a kastéyban, mint lakót, és annyi földet hagytak neki, hogy el tudja tartani magát.
A II. világháborúban a község súlyos anyagi károkat szenvedett el, többek között bombatámadás érte, s egy MÁV ikerház is összedőlt, több magánház megrongálódott. A németek visszavonulás során felrobbantottákl a fűtőházat, a kútházat, a kisrakodót, a síneket és a Lénártfalva felé vezető közúti hidat. A faluban emlékmű őrzi a hősök és áldozatok emlékét.
Utolsó gondolatként érdemes megemlíteni a községi címert. Álló, kerek talpú, kék színű katonai pajzs, amelyet középen vörösből és ezüstből összerótt keskeny pólya, felső mezejében pedig hullámvonallal határolt ezüst cölöp oszt három részre. A jobb felső mezőben balharánt állású arany búzaszál, a bal felső mezőben arany sasszárny, az alsó mezőben pedig jobbra forduló arany szarvas lebeg. A pajzs fölött ékkövekkel díszített, három lábú arany korona, a pajzs alatt pedig egy szalag látható BÁNRÉVE felirattal. A pajzstartók: jobbról vörös-ezüst, balról kék-ezüst virágok. A pólya és a cölöp a község fekvésére és révhely voltára utal. A búzakalász a régi pecsét ábráját idézi. A sasszárny egyaránt utal a történelmi Gömör vármegyéhez való tartozásra és a vasút szerepére a község mai életében. A szarvas az ilyen nevű puszta, valamint birtokos család: a Vayak emlékét őrzi, míg a címertartó virágok a környék népművészetéről szólnak.


 
   
| Belépés | Copyright