Sajószentpéter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros a 26-os főútvonal mentén Miskolc és Kazincbarcika között.

Lakosainak száma 14 000 fő. Szentpéter Árpád-kori település. Középkori latin neve: villa Sancti Petri mutatja, hogy elnevezését Szent Péter tiszteletére emelt templomáról, egyházáról kapta. A település nevét először 1281-ben említik Zenthpeter néven a források. Szentpéter királyi birtok volt, kezdetben a diósgyőri, majd a dédesi vár tartozéka. Hosszú ideig a megyei közgyűlések és törvényszékek színhelye. Hamar városi rangra emelkedett, azonban a huszita harcok és az ezzel járó tűzvészek szinte az egész települést a földdel tették egyenlővé. Az elnéptelenedés elkerülése végett, 1466-ban Mátyás király engedélyt adott a terület akkori birtokosának, Pálóczy Lászlónak a város és környéke benépesítésére. Ettől az időtől kezdik Sayo Zenth Peter néven is emlegetni. Mint minden helynek, így Szentpéternek is sok baja volt a törökkel. 1555-ben 115 embert vittek el lakosai közül. A XVII. És XVIII. században a Rákóczi, Dőry, Szirmay, Losonczy családok voltak birtokosai, hogy csak a legismertebbeket említsük. 1873-tól nagyközség, 1950-től önálló tanácsú község, 1970-től újból nagyközség és 1989-től ismét város lett.

A település életében az ipar a XX. század elejétől fogva meghatározó volt. A településen birtokos Xifkovics családnak már 1888-ban termelő szénbányája volt a nagyközség határában. Fokozatosan újabb és újabb bányák nyíltak. Majd megkezdte egy üveggyár is a működését, mely 104 évig adott több generáción át munkát, megélhetést családok ezreinek. 1999 február 04-én azonban a gyár bezárt, beszüntette működését. Az ezt megelőző években pedig a bányák is a bezárás sorsára jutottak. Mindezen dolgok igen komoly foglalkoztatási gondokat jelentenek a városban. Nagyon sokan a fővárosban, Dunántúlon vagy külföldön keresnek munkalehetőséget.

Sajószentpéter nevezetességei közül említést érdemel a gótikus stílusban épült református templom, Lévay József költő szülőháza, a tájház és a Gedeon-kúria.