Magyar / Deutsch / English

A község első okleveles említése 1283-ból ismert Hurva alakban. Első lakói feltehetően horvát telepesek voltak. A XVII. század elejétől eredeti neve mellé a Disznós előtag került, a legenda szerint a környék sűrű erdeiben disznóttenyésztő lakosságáról, illetve a horvát betelepülőkről kapta, megkülönböztetésül a közelben levő másik Horvát nevű településtől (ez ma Bánhorvát). A Disznóshorvát elnevezést 1950-ben Izsófalvára változtatták, az itt született híres szobrászművész, Izsó Miklós (1831-1875) tiszteletére.
Az itt előkerült leletek alapján már a népvándorlás korában is lakott volt a település. A törökdúlás alatt többször elnéptelenedett. A XVIII. század elejétől lassú fejlődésnek indult a falu. Az első magyarországi népszámlálás (1786-87) 908 főt talált Disznóshorváton. Nagyjából ez a lélekszám megmaradt a XIX. század végéig. Ekkor szénbányászat kezdődött itt, a népesség ugrásszerűen megnőtt, két bányatelep, Ormospuszta és Rudolftelep alakult ki területén. A bányászat fénykorát a 60-70-es években élte, és az 1971-ben nagyközséggé vált település lakói számára viszonylagos jólétet biztosított. A nagyüzemi szénbányászat 1977-ben szünt meg, jelenleg két kisebb szénkülfejtés működik a falu határában, amelyek egy-két évre elegendő szénkészlettel rendelkeznek. A 80-as évektől jelentős volt az elvándorlás mértéke, valamint 1993 január 1-én Ormosbánya, míg 1994 december 11-én Rudolftelep vált ki Izsófalva településből, így vált az 5000 lakosú nagyközség 2000 lakosúvá.

Izsó Miklós

Izsó Miklós szobrászművész azzal írta be nevét hazánk művelődéstörténetébe, hogy megteremtette, és európai rangra emelte a magyar nemzeti szobrászatot. Ezért méltán emlegethetjük együtt 19. századi kultúránk legnagyobbjaival, Petőfivel, Arannyal, Munkácsyval, Liszttel és másokkal, jelentőségében, hatásában semmivel sem marad mögöttük.
1831 szeptember 9-én született Disznóshorváton, a mai Izsófalván. Életrajzírói szerint szülei nem sokkal korábban kerültek ide, mivel apja vándor kékfestőmester volt, ezért mintegy véletlen, hogy éppen e helyen látta meg a napvilágot a későbbi nagy művész. A valóság ezzel szemben az - amint a helyi református egyház szerencsére fennmaradt korabeli anyakönyveiből megállapítható - , hogy a család több nemzedék óta a faluban élt, és anyai ágon tősgyökeres disznóshorváti volt. Dédszülei 1759-ben itt kötöttek házasságot: dédapja, Itso (ez az eredeti családnevük, a helyi iratok mindig következetesen így említik őket, legfeljebb az írásmód eltérő: Itsó, Icso, Icsó) István, aki ismeretlen helyről származik, feltehetően Gömör vagy Torna megyéből, dédanyja az idevaló Vizes Borbála. Nagyszülei: ifjú Itso István és Farkas Sára. Édesapja, Itso József 1794-ben Disznóshorváton született, feltehetően Gömörben kékfestőmesterséget tanult. Itt ismerkedett meg feleségével, a Zsip községből származó Szathmáry Eszterrel, aki egy híres tanítócsalád sarja. 1824-ben Disznóshorváton kötöttek házasságot. Csak hét évvel később született meg első gyermekük, Miklós, akiből küzdelmes gyermek- és ifjúkort követően híres ember, szobrászművész lett.
Izsó Miklós a disznóshorváti református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait 6 éves korában, 1837-ben. 1840-ben a sárospataki kollégiumba került. (Itt lett belőle Izsó Miklós, valószínűleg úgy, hogy az anyakönyvbe történő beíráskor a nevét "elhallották": az idegenül, szlávosan csengő Icsó helyett a felvidéken elterjedt, magyarosabban hangzó Isó (kiejtése Izsó) alakot írták be. Ez a kollégium 1840/41. évi anyakönyvében ma is látható. Csak így történhetett, hiszen egy 9 éves gyermeknek nemigen járhat az eszében a névváltoztatás. Később pedig már megszokhatta, és emiatt nem tért vissza eredeti családnevéhez. Így fordulhatott tehát elő, hogy Itso Miklósként anyakönyvezett kisfiúból Izsó Miklós néven vált híres művész.) A "Bodrog-parti Athénban" töltött 9 év nyilván döntő hatással volt fejlődésére, világnézetére, művészi tehetségének, érdeklődésének kibontakozására.
1849. február 26-án önkéntesként a szabadságharc katonájának állt, tanulmányai így félbemaradtak. Mint honvéd hadnagy, 19 ütközetet harcolt végig. Mindig kitűnt bátorságával, példamutatásával. A nagysallói ütközetben súlyosabban megsebesült. Világos után szülőföldjén bujdosott egy ideig, majd menekülnie kellett, mert kényszersorozással császári katonának akarták vinni.
Jó szerencséje 1850-ben Rimaszombatra vitte, amiben feltehetően a Gömörben élő anyai rokonságának, esetleg apja ott töltött éveiben szerzett barátainak, ismerőseinek is szerepe lehetett. Jakowetz Antal kőfaragómester műhelyében inasként dolgozott. Itt hozta össze a sors a városban visszavonultan élő nagy szobrászművésszel, Ferenczy Istvánnal, aki felismeri tehetségét, szorgalmát, és 1853-56 között félbemaradt műveinek befejezése közben a szobrászat alapjaira és a márványfaragás sok szaktudást igénylő, nehéz mesterségére tanítja. 1856-ban Ferenczy bizonyítványt állít ki számára, mely szerint nála 2 évig a szobrászat művészetét tanulta Izsó, és ebben kiváló előmenetelről tett tanúbizonyságot.
1857-ben hamis iratokkal Bécsbe megy, ahol neves mestereknél fejleszti tudását. Gasser szobrász 1859-ben rábízza gróf Széchenyi István mellszobrának márványba faragását. (A szobor későbbi, már teljes egészében Izsó munkáját dícsérő változata, amely a nevét egycsapásra ismertté tette, ma is látható Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában.) Tehetségére felfigyeltek a Bécsben tanuló magyar egyetemisták, és létrehozták Krajcáros Egyletüket, abból a célból, hogy Izsót - s rajta keresztül a hazai szobrászművészetet - támogassák. E szerény alapítvány tette lehetővé számára, hogy 1859 őszén beiratkozzon a korabeli Európa legjobb művészképzőjébe, a Müncheni Művészeti Akadémiára. Itt évfolyama legjobb hallgatója volt. 1861 nyarán hazalátogat. Rajzvázlatokat készít Bugacon, majd Pesten megmintázza a Búsuló juhász első változatát. Modellként - juhásznak öltözve - testvére, a színész József volt segítségére.
Eötvös József biztatására és erkölcsi támogatásával, a honvágyat és a nélkülözést tovább vállalva, visszatér Münchenbe. 1861-ben carrarai márványból itt készül el máig legismertebb szobra, a Búsuló juhász. 1862-ben a mostoha hazai viszonyokat vállalva Pesten telepedik le. Neves kortársairól mellszobrokat mintáz. Arany János, Egressy Gábor, Almási Balogh Pál és mások portréi mély jellemző erőről és beleérző képességről tanúskodnak. 1864-ben Révai Miklós nyelvtudós egészalakos szobrát készíti el a Magyar Tudományos Akadémia épületének homlokzatára. Pályája kezdetétől foglalkozik népéleti jelenetekkel, melyek közül kiemelkedik terrakotta Táncoló paraszt-sorozata.
1866-ban sikeres tervet nyújtott be a Széchenyi szoborpályázatra, amelynek második fordulóján azonban - valószínűleg a kiegyezés miatti tiltakozásul - már nem vett részt.
Debrecen város felkérésére megmintázza Csokonai Vitéz Mihályt. Az emlékmű kismintájában mintegy megteremti a hivatástudattal bíró magyar költők szobrászi típusát (1866). Az 1871-ben felavatott mű sajnos az egyetlen olyan köztéri alkotása, amely még életében megvalósult.
A szabadságharcban elesett bajtársai emlékére vázlatokat készített, abban a reményben, hogy később emlékművek mintájául szolgálhatnak. A ciklus két kiemelkedő darabja a Sebesült zászlótartó (1869) és a Haldokló Petőfi.
1871-ben felkérést kapott Petőfi pesti szobrának megalkotására. Előtte több arcképtanulmányt, portrét és kompozíciós vázlatot készített. Izsó halála miatt - vázlatainak felhasználásával - végül is Huszár Adolf készítette el az 1882-ben leleplezett Petőfi-emlékűvet.
Kora jeles személyiségeiről jellemportrékat mintázott. Arany Jánosról arcképet készített, amely egy tervezett Nemzeti Pantheon részeként a Magyar Nemzeti Múzeumban került elhelyezésre. Történeti ideálarcképeket is mintázott, de ezek hatásukban nem érik el a természet után alkotott portréinak erejét (Zrínyi, a költő, II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona).
Háromévi próbaidőt követően kinevezték a Mintarajztanoda (a Magyar Képzőművészeti Főiskola elődje) mintázást és szobrászatot oktató professzorának. Megnősült, feleségül vette Szerdahelyi Jozefát és megépítette első műtermét. Kisfiuk alig egyéves korában meghalt. Egészsége - súlyos családi örökségként egész életében hurcolt tüdőbaja miatt - fokozatosan romlott. A Szeged város felkérésére tervezett Dugovics-szobor munkálatai közben 1875. május 28-án váratlanul elhunyt. Mindössze 43 évet és nem egészen 9 hónapot élt.
Művészi pályafutása alig 15 évre terjedt, sok terve, elképzelése megvalósításra várt, ezért munkássága nem teljesedett ki, torzó maradt. Művészete azonban így is egyedülálló értéke képzőművészetünknek, nemzeti kultúránknak, mert elsőként ábrázolt népies alakokat, jeleneteket, tehát nemzeti jelleget adott e nálunk korábban merev klasszikus hagyományokat követő ágnak, másrészt magas technikai színvonalával felzárkózott a korabeli Európa legnevesebb alkotóinak sorába. Ezért tiszteljük benne a magyar nemzeti szobrászat megteremtőjét és egyúttal európai rangra emelőjét is.
Életében sok nélkülözésben, mellőzésben és küzdelemben volt része. A nemzet csak évtizedekkel később döbbent rá arra a pótolhatatlan veszteségre, amit idő előtti halála jelentett. Hagyták műveit szétszóródni, elkallódni. Síremlékét is csak 1892-ben avatták fel a budapesti Kerepesi temetőben, bár a gyűjtést közvetlenül halála után megkezdték. 1897-ben jelent meg az első Izsó-monográfia, Szana Tamás munkája, amely azonban hibáival, felületességével és aránytalanságával nem igazán volt méltó a nagy művészhez. Kétségtelen érdeme azonban, hogy felkeltette az érdeklődést iránta, és képanyaga szépen mutatja be Izsó legfontosabb alkotásait. Századunk első felében Lyka Károly és Fülep Ferenc tanulmányai emelték véglegesen arra a helyre Izsó alakját és művészetét, amely őt megilleti. Későbbi kutatói közül kiemelkedik Soós Lajos és a miskolci Goda Gertrud, akik több tanulmányt és egy-egy könyvet szenteltek Izsó Miklósnak.

A szülőfalu meglehetősen későn, csak az 1930-as évek elején döbbent rá arra, hogy milyen nagy embert adott a hazának (Izsó neve korábban sem volt teljesen ismeretlen a helybeliek előtt, de gyakorlatilag semmit nem tettek emlékének ápolásáért). Istók László tanító 1931-ben, születésének 100-ik évfordulója alkalmából kezdte meg az Izsóra vonatkozó emlékek gyűjtését a községben és a sárospataki kollégium irattárában. Kezdeményezésére, későbbi szívós ismeretterjesztő munkája oda vezetett, hogy 1950-ben a község Disznóshorvátról Izsófalvára változtatta a nevét, így tisztelegve nagy fiának emléke előtt. Ennél szebb példája talán nem is lehet a megbecsülésnek. Később a község számos szép jelét adta annak, hogy itt eleven és tartalmas az Izsó-kultusz. Utcát, intézményeket neveztek el róla, 1968-ban felavatták mellszobrát, 1980-ban emléktáblát helyeztek el annak az épületnek a falán, amelynek a helyén szülőháza állt. 1992 óta minden év szeptemberében, születésnapja kezdetével Izsó Miklós-emlékhetet rendeznek színvonalas kulturális programokkal, alkalmanként pedig különböző rendezvényekre kerül sor a művészre való emlékezés jegyében. A település küldöttsége minden évben legalább egyszer Budapestre látogat, és koszorút helyez el a szobrász síremlékénél. A szülőhely szerény hozzájárulásaként az Izsó-kutatáshoz megjelentették a róla szóló írások bibliográfiáját (1994). A Millennium alkalmából 2000-ben új, szebb, méltóbb helyre, a Millenniumi Emlékparkba helyezték át izsófalvai szobrát. A helyi Izsó-kultusz betetőzéseként 2001. szeptember 15-én felavatták a régóta tervezett Izsó Miklós Emlékházat, amelyben a művész életét és munkásságát ismerhetik meg a látogatók 16 eredeti munkájának bemutatásával. Ugyanekkor leleplezték 1862-ben készült, Egressy Gábor színművészt ábrázoló márvány portréjának bronz másolatát, így végre köztéren is látható Izsó-alkotás szülőfalujában.

Szeremley Gábor (1807-1867)

Filozófus, jogtanár, ref. teológus. 1807-ben született Disznóshorváton, a mai Izsófalván. Édesapja, Szeremlei Császár Sámuel 1807-től 1813-ig a község református lelkésze volt. Iskolai tanulmányait szülőfalujában, majd apja új szolgálati helyén, Lakon, később a sárospataki kollégiumban végezte. Ezután köztanító és segédtanár volt Sárospatakon. 1835-től külföldön (Bécsben és Berlinben) képezte tovább magát. Hazatérve 1838 elején felsőnyárádi lelkész, 1839 őszén pedig máramarosszigeti teológiai tanár lett. Innen 1841-ben a sárospataki jogakadémiára hívták meg, ahol hat évig politikát, négy évig bölcsészeti tárgyakat adott elő. 1851-ben a bécsi protestáns teológiai fakultás tanárává nevezték ki. 1855-ben visszatért Sárospatakra, a dogmatika tanszékre, melyen haláláig működött. 1862-ben Bécsben teológiai doktori címmel tüntették ki a teológiai irodalom terén kifejtett munkássága elismeréséül. Politikai, neveléstani, jogbölcseleti munkákat is írt. Mint filozófus, Hegel egyik hazai követője volt. Hegelnek nem dialetikus módszerét, hanem edealista rendszerét vette át: műveiben a keresztény hit igazolását látta. 1867. január 26-án hunyt el Sárospatakon. Fontosabb művei: Az új philosophia szellemvilági fejletében (1841); Politica (1845); Neveléstan (1845); Jogbölcsészet (1849); Keresztyén vallástudomány I-III. köt. (1859-62).

Kőrösi Antal

Pelsőcön született 1864-ben. 1883-ban a sárospataki állami tanítóképzőben szerzett pedagógusi oklevelet. Néhány évig Szalonnán, majd Sajókápolnán működött.
1887. szeptember 20-án a disznóshorváti református egyház hívta meg tanítónak. Ettől kezdve 1928-ban történt nyugalomba vonulásáig a község szellemi és társadalmi életének egyik vezető személyisége volt. Kiemelkedő szerepet töltött be a 19-20. század fordulóján községünk oktatásügyében és közéletében. Eredményes oktató-nevelő munkája mellett számos tisztséget vállalt az egyház különböző szervezeteiben (presbitérium, tanítóegylet, tanügyi bizottság). 26 éven át a községi képviselőtestület, 13 évig pedig az iskolaszék tagja volt. 1889-ben megalapította a ref. egyházi dalárdát, melynek 1900-ig vezetője is volt. 1899-ben hitelszövetkezetet szervezett, s annak könyvelője és ügyvezető igazgatója volt 22 évig. A községi fogyasztási szövetkezet létrehozása is az érdemei közé tartozik, amelynek vezetéséből szintén kivette a részét. Fáradhatatlan szorgalmának utolsó eredménye az első világháborús hősi halottak emlékszobrának felállítása volt 1922-ben, amely a község központjában ma is látható.
"....az a büszke elhatározás vezérelt, hogy ne csak népiskolai, hanem néptanító is legyek; aztán az egyszer rám bízott munkát igyekeztem mindig tehetségem szerint pontosan véghezvinni" - vallotta 1923-ban írt önéletrajzában.
Kőrösi Antal révén került a köztudatba Izsó Miklós szobrászművésznek a pontos születési dátuma (1831. szeptember 9.) Ezt ugyanis a korabeli életrajzok tévesen közölték. Sajószentpéteren hunyt el 1949-ben.

Az Egressy család

A magyar kultúra két kiemelkedő alakját, Egressy Gábor (1808-1866) színészt és öccsét, Egressy Béni (1814-1851) zeneszerzőt, írót szoros szálak fűzték a községhez. Édesapjukkal, Egresi Galambos Pál (1770-1827) református lelkésszel kerültek Disznóshorvátra, akit 1826 áprilisában választott meg a helyi református egyház prédikátorává. (Az apa egy s-sel és i-vel írta a nevét.)
Amikor a faluba érkeztek, Béni a sárospataki kollégium kisdiákja volt, Gábor pedig pályaválasztás előtt álló 18 éves fiatalember. Az 1826. évi nyári szünidőt mindketten a disznóshorváti atyai házban töltötték. A nagyobbik fiú innen szökött meg kétszer is, hogy régi álmát valóra váltva színész legyen. Édesapja mindkétszer hazahozta, de harmadszorra sikerült a terve, és Rozsnyón csatlakozott egy vándor színtársulathoz, és hamarosan színpadra is lépett. (Idővel az egyik legkiválóbb magyar színész lett belőle.)
Egyes visszaemlékezések szerint ez annyira megviselte Egresi Pált, hogy belebetegedett, és 1827. július 18-án elhunyt. 20-án helyezték örök nyugalomra a disznóshorváti temetőben. Lelkészi hivatalát legidősebb fia, ifj. Egresi Pál (1800-1855) vette át káplánként 1829 márciusának végéig. Vele maradt a községben az özvegy is. A két kisebb fiú valószínűleg gyakran meglátogatta édesanyját, Béni pedig a szünidőket is itt töltötte. 1835 májusától 1838 májusáig ismét Pál volt a falu református lelkésze. Halála után édesapja mellé temették.
Az időközben híressé vált Gábor és Béni többször megfordultak a faluban (bátyjuknál, majd amikor ő végleg eltávozott, édesapjuk síremlékénél). Gábor az 1860-as években barátságba került Izsó Miklós (1831-1875) szobrászművésszel, aki mellszobrot készített róla. Az Egresi család emlékét ma utca őrzi Izsófalván.

Lenkey Zoltán (1936-1983)

Munkácsy-díjas grafikusművész, aki Izsófalván töltötte gyermekéveit. Befutott alkotóként is sokszor megfordult a faluban, hosszabb időt töltve rokonságánál.

***

Die Gemeinde liegt im Tal des Bachs Ormos, am Rande des Bachs Szuha. Zuerst wird das Dorf im Jahre 1283 erwähnt. Sie bekam ihren Namen 1950, als sie den Namen des Skulpteurs Miklós Izsó aufnahm, der der groβe Sohn des Dorfs war. Im Dorf wurde noch Gábor Szeremlei (1807-1867) geboren, der Theologe, Philosoph, Lehrer in Sárospatak und Autor von zahlreichen Büchern war. Das Leben und das Gesamtwerk von Miklós Izsó präsentiert ab 2001 das Miklós Izsó Gedenkhaus.

***

Izsófalva lies along the coast of the Szuha in the valley of the Ormos stream. First sources are from 1283. It was given its present name in 1950, when it assumed the name of Miklos Izsó the sculptor, the great son of the village. Also, the village’s great son is Gábor Szeremlei (1807 – 1867), who was a theologian, philosopher, teacher of Sárospatak and the writer of several books. The Miklós Izsó Memorial House has been demonstrating Miklós Izsó’s life and activity since 2001.