A Sajó bal partjától mintegy egy kilométerre fekvő település a folyó kavicsos, hordalékos teraszain alakult ki. Nemzetközi határátkelőhely. Határának tetemes része árterület, amelyet elsősorban rétnek és legelőnek hasznosítanak. Az erdő aránya igen kicsi.
A Sajópüspöki és Pogony-puszta közötti terület a honfoglalás után a Hanva-nemzetség szálláshelye lett. A korai település Nehe néven keletkezett, amely a bibliai Noé névre utal. A gömörvári kötelékbe tartozott, ahonnan 1281-ben szakadt ki. A település a XIV. század második felében két részre vált. A nagyobbik fele a Bánréve nevet kapta. E név mint a Sajó révének elnevezése, oklevélben 1381-ben tűnt fel először, Banrew alakban. A terület Ezdegei Bessenyő Pál szlavon bánnak volt hosszabb ideig zálogbirtoka, innen a bán elnevezés. Lakosai hagyományosan révészkedéssel is foglalkoztak a középkor óta. A kisebb település továbra is megtartotta az eredeti elnevezést a "kis" jelzőt használva: Kysnehe. A faluról nevezett Nehei nemzetség teljes kihalása után területe beleolvadt Bánréve határába.
1478-ban a Tornaljaiak pereskedtek a Lórántfiakkal Bánréve birtoklásáért. A település fejlődését a török hadak akadályozták meg. 1566-ban a környékkel együtt Bánrévét is felégették. Az állandóan növekvő hódoltsági adók és terhek miatt a faluból sokan elmenekültek. 1572-ben már csak két jobbágyot jegyeztek fel a lakosaként. Az 1700-as évekig a település lakatlan volt, ekkor a falu a Szentmiklóssy családé lett, ők népesítették be újból környékbeli, illeteve szláv jobbágyokkal. A népességi összeírások a helységet az idegen népességű jövevények megérkezése után is mindig magyarnak tüntetik fel.
A XIX. században, 1831-es kolerajárvány szakítja meg a zavartalan fejlődést. A falut zár alá helyezik, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, de így is sokan meghalnak. A faluban tilos volt a gyülekezés, a vásár, a búcsú. Temetni is csak résztvevők és harangozó nélkül lehetett. A járványt több évig tartó aszály és sáskajárás követte. A legyengült lakosság között 1846-ban tífusz pusztított, különösen a fiatalok körében. 1872-ben a falu majdem teljesen leégett, csak néhány ház maradt épségben.
Bánréve fejlődése során döntően az 1872-ben megépült Miskolc-Kassa, majd Bánréve-Ózd közötti vasútvonal megépítése hatottak. Bánréve ekkor fontos vasúti csomópont lett. A vasútvonal megnyitásának évében a faluban tűzvész pusztított, mely 1886-ban újra megismétlődött.
A XX. században az első jelentős esemény volt a ma is meglévő vasútállomás megépülése 1902-ben, amely a Bánréve- Dobsina vasútvonal kiindulópontja lett, annál is inkább, mert az ismert hegyvidéki üdülőhely miatt nagy volt a népszerűsége és tekintélyes forgalmat bonyolított le.
A községben az 1900. évig mindössze 54 lakóház volt 564 lakossal, három évtized múlva a lakóházak száma a 200-at, a lakosok száma az 1000-et is meghaladta.
1908-ban épült fel az iskola. A falu első iskolája a Gömör-féle ház hátsó szobájában volt a templom mögött, amely épületet már rég elbontottak.
1910-ben a MÁV a forgalom gyorsítására felépíti az új 6 gépállásos műhellyel, kútházzal ellátott fűtőházat. Az 1914-es első világháború során sok fiatalt visznek el katonának, és hősi halottai is vannak a községnek. A rájuk emlékező emlékmű a vasútállomás előtt áll.
Az 1920-as felelőtlen és lelketlen elcsatolás után nagy számban voltak azok az emberek, akik riadtan menekültek el felvidéki szülőhelyükről, az idegen járom alól a megcsonkított magyar hazákba. Ekkor már csak a harangok tudtak fájdalmasan kiáltani egymásnak a határ két oldalán. A kis bánrévei településnek ekkor még nem volt oltalmat, menedéket nyújtó temploma, amely csodálatos módon szinte fél év alatt épült fel 1926-ban. A község Református Temploma. 1928-ban a község lakossága építette a Római Katolikus Templomot.
1938-ban a Sajó hatalmas árvízzel önti el a határt, és magát a községet is. Az iskola ekkor használhatatlanná válik, így átmenetileg a laktanyában működik 1944-ig, míg a trianoni határokat vissza nem állították.
1850 körül épült fel a kastély, amely műemlék jellegű épületként jelenleg óvodaként működő Vay-Serényi kastély elnevezést viseli. A Szentmiklóssy- családot a birtoklásban a báró Vay Alajos családja követte.
Bánréve birtokosainak sorát a gróf Serényiek zárják, akik Csanád megyéből származnak. Gróf Serényi Béla a dédesi kerület országgyűlési képviselője, földművelési miniszter, később kereskedelmi miniszter, aki a putnoki birtokához 1908-ban megvette báró Hámostól a bánrévei birtokot a Szarvas pusztával együtt, azt azonban bérbe adta. Halála után egyetlen fia örökli a hatalmas birtokot, de az betegsége miatt nem tudja irányítani, ezért a birtok nagy részét kénytelen eladni. 1923-ban a parasztoknak házhelyet ad el, erre utal a "Vett földek" népi földrajzi név is. Ezen földosztás alkalmával vette meg unokatestvére, gróf Serényi János okleveles gazda a bánrévei birokot, majd 1943-ban családjával oda is költözött, s itt élt egészen haláláig.
1945 után a földosztáskor a kastélyt államosították, a birtok nagy részét kiosztották. Serényi János grófot meghagyták a kastéyban, mint lakót, és annyi földet hagytak neki, hogy el tudja tartani magát.
A II. világháborúban a község súlyos anyagi károkat szenvedett el, többek között bombatámadás érte, s egy MÁV ikerház is összedőlt, több magánház megrongálódott. A németek visszavonulás során felrobbantottákl a fűtőházat, a kútházat, a kisrakodót, a síneket és a Lénártfalva felé vezető közúti hidat. A faluban emlékmű őrzi a hősök és áldozatok emlékét.
Utolsó gondolatként érdemes megemlíteni a községi címert. Álló, kerek talpú, kék színű katonai pajzs, amelyet középen vörösből és ezüstből összerótt keskeny pólya, felső mezejében pedig hullámvonallal határolt ezüst cölöp oszt három részre. A jobb felső mezőben balharánt állású arany búzaszál, a bal felső mezőben arany sasszárny, az alsó mezőben pedig jobbra forduló arany szarvas lebeg. A pajzs fölött ékkövekkel díszített, három lábú arany korona, a pajzs alatt pedig egy szalag látható BÁNRÉVE felirattal. A pajzstartók: jobbról vörös-ezüst, balról kék-ezüst virágok. A pólya és a cölöp a község fekvésére és révhely voltára utal. A búzakalász a régi pecsét ábráját idézi. A sasszárny egyaránt utal a történelmi Gömör vármegyéhez való tartozásra és a vasút szerepére a község mai életében. A szarvas az ilyen nevű puszta, valamint birtokos család: a Vayak emlékét őrzi, míg a címertartó virágok a környék népművészetéről szólnak.